10+1 ok, hogy megnézzük a We Will Rock You musicalt Kozonseg.hu
Volt szerencsénk megnézni a We Will Rock You musical premierjét a BOK Csarnokban. 10 pontban összegyűjtöttük, hogy szerintünk miért érdemes ellátogatni az előadásra.    
Sári Évi a táncoslábú forgószél Retropoly
Sári Éviről a forgószél jut az ember eszébe. A szebbik fajtából persze, amelyik folyamatosan mozgásban van, és ha épp nem énekel vagy táncol, akkor próbáról fellépésre rohan. Nem egy lazsálós típus, ez köztudott, és éppen emiatt hasonlít egy kicsit a Retropolyban alakított karakteréhez, Andreához.    
Queen musical Magyarországon! - Ők a We Will Rock You főszereplői szinhaz.org
November 24-én tartják a We Will Rock You musical budapesti bemutatóját a BOK (volt Syma) Csarnokban. Az alkotók nagyszabású sajtótájékoztatón, a Hard Rock Cafe-ban árulták el, hogy az év egyik leginkább várt zenés produkciójában, a Queen dalokból készült előadásban kiket láthatunk majd.    
A színpad örök, csak a szerep változik – Interjú Sári Évivel szuperwumen.hu
A “Tedd fel a kezedet” című Splash szám óta sokat változott a világ, de az együttes énekesnője, Sári Évi is. Bár a színpad állandó maradt és az első helyen áll az életében, mostanra leginkább musical színésznőként lép fel rá. A színház által teljesedett ki; olyan darabokban láthatjuk, mint a Vámpírok bálja, a Sakk, a Mamma Mia vagy a Poligamy. Következzék az ő története.    
Sári Évi nagyon elégedett új diétájával Glamouronline
Az Aestheticpartner mostantól hetente jobbnál jobb tippekkel, érdekességekkel lát el. Ha éppen fogyni szeretnél, vagy csak egészségesebben élni, és jobban érezni magad a bőrödben, akkor ki kell próbálnod. Semmilyen elkötelezettséget nem igényel elsőre tőled, csupán menj el egy konzultációra, és legyél nyitott. Első körben az Aestheticpartner egyik kedvenc vendégével, Sári Évivel készített a Glamouronline interjút, aki remeke eredményeket ért el új diétájával. Reméljük, hogy téged is inspirálni fog.    
Meseautó újratöltve: A Madách Színház ősbemutatója a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon hajdupress
A Madách Színház, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft., valamint Debrecen városa együttműködésének eredményeképp 2016. július 29-én és 30-án a Nagyerdei Szabadtéri Színpad közönsége több vonatkozásban is unikális, kuriózumszámba menő előadásnak lehetett a részese.    
Sári Évi egy szál törölközőben dolgozik - FOTÓK! borsonline.hu
Amióta megszűntek a 3 betűs férfimagazinok, alaposan meg kell erőltetni a fantáziánkat kedvenc celebnőink idomaival kapcsolatban.    
Sári Évit a kihívást jelentő feladatok éltetik Pepita magazin
Sári Évit énekesnőként ismerte meg az ország, pedig évek óta színésznőként egyre nagyobb szerepekben bizonyít. Játszik többek között a Pesti Magyar Színházban hihetetlen népszerűségnek örvendő, a PS Produkció által életre hívott Vámpírok báljában, és a Sakk-ban, de a Madách Színház nagyszabású produkcióiban is. Évi nemcsak a Mamma Mia!-ban Rosieról árult el titkokat, hanem a jövőre bemutatásra kerülő Shrek musicalről is, ami szintén nagy lehetőséget tartogat számára.    
Sári Évi és Oláh Gergő teljes összhangban Esküvő Classic magazin
Két fantasztikus hang, két közvetlen, vidám személyiség, Sári Évit és Oláh Gergőt 2016-ban Shrek anyukájaként és apukájaként láthatjuk majd együtt a színpadon, mi pedig örültünk, hogy egy közös fotózást szervezhettünk nekik, ahol tényleg jól összeismerkedhettek!    
Sári Évi: Elsősorban musical-színésznek tartom magam Szuperinfo
Május 2-án és 3-án újra a Magyar Színház színpadán lesz látható a PS Produkció által bemutatott Sakk musical. Az előadás ősbemutatóját 2010 nyarán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon láthatta a közönség, majd azt követően a Hevesi Sándor téri Magyar Színház falai között is megelevenedett a sakk-nagymesterek története. A női főszerepben, Florence Vassy megformálójaként Sári Évit láthatjuk.    
Nyilvános a Shrek musical szereposztása hir24
Jövőre, éppen gyereknapra időzítve Magyarországon is színpadra kerül a nagysikerű animáció musical változata.    
Nyitott ablak: Egy klasszikus bohózat leporolva
Karinthy Márton rendezésében precízen adagolt humorral tért vissza a színpadra a Nyitott ablak című legendás előadás. Szellemes, fordulatokban gazdag vígjáték a Nóti Károly–Fényes Szabolcs–Szenes Iván írta Nyitott ablak című zenés darab, amelyet Karinthy Márton találó rendezésében láthat a budapesti Karinthy Színház közönsége.    
Ketten váltják az X-faktor döntősét
Kállai-Kiss Zsófi helyett két produkcióban is új szereplő érkezik. Négy éve az Orfeum, a pesti mulató társulatának megbecsült tagja Kállai-Kiss Zsófi, régi vágya teljesült azzal, hogy bekerült az RTL Klubon futó X-Faktor című tehetségkutató TOP12 versenyzője közé.    
Sári Évi a Sakkban bizonyít
Sári Évi egyik kedvenc musicalszerepét alakítja a Sakk című előadásban. Az énekesnő egyébként csak a színpadon boldogul jól a fekete-fehér négyzetes táblán, a valóságban nem.    
Sztárparádé a Madách Színház első bemutatójában kultography
Különleges névadót tartottak a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol a négy kis indiai oroszlánkölyöknek a Macskák című musical egykori és mai szereplői közül négy színművész választott nevet. De miért volt öt oroszlán az eseményen?    
Sztárok adtak nevet a februárban született kisoroszlánoknak Vlife.hu
Különleges névadót tartottak a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol a négy kis indiai oroszlánkölyöknek a Macskák című musical egykori és mai szereplői közül négy színművész választott nevet. De miért volt öt oroszlán az eseményen?    
Új generáció a Macskákban - Interjú Sári Évivel VivaLaMusical
2013 márciusában 30 éves a Madách Színház legendás produkciója. Az előadás forradalmosítot­ta a musicaljátszást Magyarországon, melyet a felnövekvő generációk legnagyobb örömünkre máig életben tartottak. De vajon mi a siker titka? A színésznővel a Macskák új generációjának bemutatkozása és a 30 éves jubileumi előadás kapcsán beszélgettünk.    
Mindörökké Macskák! hir24
A musicalt lehet szeretni vagy utálni, de azt el kell ismerni, hogy kevés műfaj képes olyan fantasztikus szériákat produkálni, mint például a Macskák. A 30. születésnapon ott volt Tarlós István, de hiányzott Andrew Lloyd Webber.    
Sári Évi: Nagyratörő vágyaim vannak! Electroom Magazin
B.Craack (Krakk Bálint) és Sári Évi 2012-ben léptek először színpadra közös produkciójukkal. A duó live act bulikkal örvendezteti meg a nagyérdeműt. B.Craack szolgáltatja a finom house-alapot, Sári Évi pedig énekhangjával emeli még magasabbra a produkció színvonalát. 2013-ban először a Cinema Hallban léptek fel, az utóbbi időben pedig egyre többet hallani a live act formációról. B.Craack producerként tevékenykedik több mint egy évtizede, Sári Évi pedig énekesnőként vált közismertté, de emellett színházban is játszik, valamint televíziós műsorvezetőként is láthattuk már. Évit telefonon értük utol, az énekesnő pedig boldogan, kitörő lelkesedéssel mesélt nekünk erről az új, érdekes elektronikus zenei formációról.    
Sári Évi is szerepet kapott a Macskák című musicalben! kulturaonline.hu
A Macskák musical 30 éves jubileuma alkalmából új szereposztás és darab frissítés várja nézőket a Madách Színházban. Az új előadásra már árulják a jegyeket és a szereplők között több ifjú énekes is szerepet kapott.    
Új magyar elektronikus zenei live act formáció partynews.org
2012 nyarán új magyar formáció alakult: a B.Craack feat. Sári Évi duó két tagja izgalmas. egyedi produkciót hozott. Az élőben előadott saját szerzemények az elektronikus zenében mindig is kuriózumnak számítottak, Magyarországon pedig túlzás nélkül mondható, hogy egyedülálló a maga nemében.    
Lenyűgöző változáson esett át Sári Évi Borsonline
Rövid, vörös hajának köszönhetően teljesen megváltozott Sári Évi. Az énekesnő egy színházi szerep miatt cserélt frizurát, önszántából sohasem vált volna meg hosszú tincseitől.    
Sári Éva játssza Maryt A kölyökben Delmagyar.hu
Szeged - Az 50. előadást tartják január második hetében A kölyök című musicalből a kisszínházban – ilyen nagy széria ritkaságnak számít a vidéki teátrumokban. Mary szerepében Sári Éva mutatkozik be.    
Egy igazi vámpírcsaj: Sári Évi Like Me! blog
Az első Vámpírok bálja musicalt Bécsben láttam és teljesen lenyűgözött. Rögtön elhatároztam, hogy itthon is meg kell néznem, így rögtön beszereztem egy nem túl olcsó jegyet és tűkön ülve vártam az előadást. Vártam a katarzist, ami Bécsben ért, pedig nem tudok németül, hogy akkor itt a szöveggel együtt valami csodát kapok. Kicsit csalódtam egy-két dologban, de volt, akire már akkor felfigyeltem, mert hangjával visszarepített Bécsbe. Ő volt Sári Évi. Az elmúlt időszakról és jövőbeni terveiről kérdezem.    
Sári Évi még mindig izgul a színpadon Velvet
Habár tizenéves kora óta rendszeresen színpadra áll, a mai napig izgul az előadások előtt Sári Évi. Jelenleg három darabban játszik párhuzamosan, ebből az egyiket Szegeden, ami azért is jó, mert nagyon szereti a várost. A Playboy-címlapot nem bánta meg, de már unja, hogy mindig ezzel foglalkoznak a szerepei helyett.    
Sári Éva nem nyomulós típus delmagyar.hu
Sári Évát Dömötör-díjra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában, a West Side Storyban, Anita szerepében nyújtott alakításáért. A szegedi színházi élet legrangosabb kitüntetéseit idén májusban 14. alkalommal ítéli oda a közönség. A 34 éves színésznő elárulta: nagy álma válna valóra, ha egyszer a Szegedi Szabadtéri Játékokon énekelhetne.    
Sári Évi a legjobb női mellékszereplő lehet idén delmagyar.hu
A közönség idén már 14. alkalommal ítéli oda a szegedi színházi élet kitüntetéseit, a Dömötör-díjakat. A nagyszínházban megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: most is 10 kategóriában 30 jelöltre lehet voksolni a nyomtatott szavazólapokon vagy az interneten. A díjakat a május 19-i nagyszínházi gálaesten adják át a 2011/2012-es évad legjobbjainak.    
Rómeó és Júlia - Manhattanből Délmagyar.hu
Szeged - Mozgalmas, látványos, drámai erejű West Side Story-produkciót rendezett Juronics Tamás a nagyszínházban. A nosztalgikus húrokat pengető előadás legfőbb erőssége Kentaur színpadképe, a dinamikus koreográfia és a kitűnő zenekar.    
West Side Story - a klasszikus Délmagyar.hu
Szeged - Juronics Tamás a drámai és az operatagozat, a balett és a szimfonikusok közreműködésével, Kentaur díszletében állította színpadra a West Side Storyt. Leonard Bernstein klasszikus musicaljének premierjét február 18-án 19 órától tartják a nagyszínházban, vasárnap este mutatkozik be a másik szereposztás.    
Sári Évi szerepet kapott a West Side Story című Musicalben Musicalinfo
Kádár Szabolcs és Kocsis Dénes Tony szerepében, Sári Évi pedig Anita szerepében lesz látható a West Side Story musicalben, amit Juronics Tamás rendez és koreografál.    
Sári Évi az énekesi és színésznői karrierjére koncentrál Borsonline
Végleg hátat fordított a modell szakmának Sári Évi, aki ma már az éneklésnek és szerelmének, Kucsera Gábornak szenteli minden idejét. A szőke szépség saját kísérőzenekarral énekel feldolgozásokat.    
Pikáns témáról szól a nyár új slágere Zene.hu
A most elkészült dal és klip ötletadói és alkotói bíznak abban, hogy üzenetük megérinti, elgondolkodtatja a fiatalokat. Sári Évi, aki nemcsak az új dal és a belőle készült videoklip egyik előadója, hanem az A-HA! Program civil háziasszonya is, bízik a sikerben.    
Sári Évi: Maga a szerep inspirál Style.hu
Hol van már a Splash együttes egykori szőke dívája? Sári Évi ma már más utakon jár. A Vámpírok bálja és a Sakk című musicalek egyik főszereplője köszöni szépen, nagyon jól van. Mikor az interjú helyszínére érkezik, beigazolódnak előzetes feltételezéseim és az életben is ugyanolyan mosolygós és természetes a viselkedése, akárcsak a képernyőn vagy a színpadon. Évi a kezdetekről, a szerepei iránti szenvedélyéről beszélt nekünk, de megosztotta a Style.hu-val szépségápolási szokásait is.    
Sztárdömping a FitBalance Aréna rendezvényen! Tini Lady
Az idei Fitbalance Aréna rendezvényen több mint 4500 ember vett részt, hogy kipróbálhassa magát. Több mint 90 kiállító, 7 színpad és rengeteg program várta a látogatókat. Az eseményre hazánk sztárjai is kíváncsiak volt. Csonka András, Dombóvári Vanda, Szabó Győző, Kustánczi Lia, Sári Évi, Sütő Enikő, Erdőhegyi Brigitta, Rippel Feri és Viktor, a Fivérek zenekar, valamint Győzike is tiszteletét tette a FitBalance Arénán.    
Sári Évi: Popsztárból vámpír Logicom Világ II. szám
Sári Évi nevével sokszor találkozhattunk már: a Splash együttesben ismerhettük meg csodálatos hangját, ezután műsorvezetőként (VIVA, A Társulat) mutatta meg tudását. 18 éves kora óta játszik színházban, jelenleg is ez tölti ki az életét. Két nagysikerű darab női főszerepét bízták rá, amit igazi kihívásnak tart. Emellett boldog párkapcsolatban él hazánk egyik legsikeresebb sportolójával és hamarosan diplomázik...    
5. nyári báli szezon a vámpírokkal Viva La Musical
2011 nyarán ismét Budapesten báloznak a vámpírok! Hamarosan kezdődődik az ötödik nyári báli szezon a Pesti Magyar Színházban.    
Sári Évit keményen megnyomkodták
Sári Évi ugyan prevenció jelleggel, de kipróbálta azt a nem mindig kellemes eljárást, amivel életünket akár évekkel hosszabbá tehetjük, vagy természetesen gyógyulhatunk. Az énekes-színésznő rátalált fájó pontjaira.    
Sakkjátszma, életre-halálra nepszava.hu
A Sakk című musicalnek, ami hidegháborúról, szerelemről, gerincességről és gerinctelenségről szól, szombaton tartották a kőszínházi premierjét a Magyar Színházban. A szereplőgárda sok tekintetben egyezik a nagysikerű Vámpírok bálja fellépőivel.    
Fekete-fehér, igen-nem - Sakk a Magyar Színházban footer.hu
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad után október 30-án kőszínházban is bemutatásra került az ABBA-urak első musicalje, a Sakk, pontosabban az eredeti darab dramatizált koncertváltozata. A magyar közönség 1992-ben és 1995-ben már láthatta az előadást a Tháliában, illetve a Rock Színházban, de az akkori hanganyagokat meghallgatva azt kell mondanunk, jót tett a darabnak az idő és az új szereposztás. Így utólag kifejezetten örülünk, hogy a Magyar Színházban láttuk először a Sakkot, és nem szabadtéren, ott ugyanis nem valószínű, hogy azt éreztük volna, amit szombat este négy fal, és jóval kevesebb ember között.    
Simon Edit: A mi mecénásunk a közönség Népszabadság Online
Soha ne rakd saját pénzed a show-ba! Ez a mondat egy öreg színházi róka szájából hangzik el egy Broadway-musicalben. S alighanem szállóige mindenütt a világban, ahol az előadások zömmel állami támogatás nélkül születnek. De akkor miből? Hogyan varázsolhatnak magánerőből olyan nagyságrendű produkciókat, mint a másfél századik előadásához közeledő Vámpírok bálja vagy a szabadtérről éppen kőszínházba költöző Sakk? Ez az a kérdés, amelyet legtöbbször feltesznek a PS Produkciónak is.    
Sári Éviről a látó mindent tudott EZO.TV
A Viva Tv egykori műsorvezetője, a Társulat produkció háziasszonya sok mindent kipróbált, ma már a színház a legfontosabb számára. Tavaly június óta játszik főszerepet a Vámpírok bálja, idén nyártól pedig a Sakk című musicalben. Kineziológus gyógyította ki a fellépések előtti beteges izgulásból. Hisz a feng shuiban, párjával mindketten a Szűz jegyében születtek, ragaszkodnak egymáshoz. Egy látó - anélkül hogy ő jelen lett volna - róla is mindent elmondott..    
Sári Évi és Dukai Regina fergetes bulit csapott Blikk
BUDAPEST - Belebújt a kisördög szerda este Dukai Reginába (26) és Sári Évibe (33), akik közösen adtak koncertet egy budai bevásárlóközpont egyik szórakozóhelyén. A buli bővelkedett világslágerekben, a vendégsereg pedig hírességekben, így igazán jó hangulat kerekedett a két szépség koncertjéből.    
Sári Évi szépségpraktikái Trendmania.hu
Minden nő álma, hogy megtudja a fiatalság, a szépség és az egészség titkait. Nos, a dolog nem is olyan elképzelhetetlen! Az e heti Trendmániából többek között az is kiderült, hogy Évinek milyen szépségpraktikái vannak a mindennapokban, párja előtt szokott-e pl uborkát tenni az arcára, vagy ha valaki sportolóval él együtt, akkor automatikusan neki is figyelni kell-e az alakjára.    
Sakk - Musical-koncert (kritika) KabalaSziget Magazin
A Margitszigeti Szabadtéri színpadra a PS Produkció egy grandiózus sakkpartit varázsolt és a játszma folytatódik októberben, a Magyar Színházban.    
Sakk - premier
Ritka élményben lehetett annak része, aki tegnap este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra látogatott. Benny Andersson, Tim Rice és Björn Ulvaeus Chess - Sakk című musicaljének koncertváltozata minden várakozást felülmúlt. A PS Produkciótól már megszokható az igényes, nyugati követelményeknek is megfelelő előadás-színvonal, ám a tegnapi bemutatóval egy olyan előadás született, ami majdhogynem száz százalékban egy Broadway- vagy West End színházban is megállná a helyét.    
"Én döntök: Fehér-e vagy fekete?" - Sakk főpróba
A Margitszigeti Szabadtéri Játékok egyik csemegéjének ígérkezik a PS Produkció által színpadra állított Sakk musical dramatizált koncertváltozata.    
Vendégségben az EzerARTs készségfejlesztő és alkotóműhelynél
A napokban Évi egy kedves meghívásnak tett eleget Pomázon. Erről az élményről a saját szavaival mesél Nektek! :)    
Sári Évi: A Sakk egy mesterien megírt musical! viva la musical
Két estén látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Benny Anderson, Björn Ulvaeus (az ABBA-fiúk) és Time Rice Sakk című musicaljének új változata. A darab valószínűleg októberben bekerül a Magyar Színházba.    
Világhírű musical a Margitszigeten metropol
A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 6-án és 7-én mutatják be a Sakk című musicalt. A Budapesti Nyári Fesztivál 2010 programjában a musical új változatát láthatja a hazai közönség a Vámpírok bálja című musical sztárjaival.    
Sári Évi: Szabadtéri világpremier lesz a Sakk musical koncert! bppiac.hu
Sári Évit legtöbben televíziós műsorvezetőként ismerhették meg, valószínűleg kevesebben tudják, hogy csodálatos hangi adottságait zenés darabokban és különböző zenekari formációk tagjaként is kamatoztatja.    
Sári Évi és Puskás Peti eddig távolról figyelték egymás pályafutását Fanny magazin
Eddig legfeljebb csak távolról figyelte egymást az énekesnő és a Megasztár 3 felfedezettje. A Pécs melletti Orfűn az egyetemisták találkozóján most jobban megismerhetik egymást.    
Sakk - A Vámpírok Bálja sikersorozata után
2010. június 5-én (szombaton) kezdődött a "Vámpírok bálja" című produkció negyedik nyári szériája a Pesti Magyar Színházban, immár a 140. előadással. A németországi előadásoknál nagy sikert aratott a rajongók részére rendezett bemutató elotti beavató próba, amelynek június 4-én este 19.00 órakor a budapesti rajongótábor is a részese lehetett.    
Egymástól tanultak a vámpírok
Vámpírtalálkozó I.: 2010. januárjában meglátogattak minket és megnézték egyik előadásunkat a bécsi Ronacher Theater Vámpírok bálja előadásának szereplői. Az emlékeimben úgy él az az előadás, mint az egyik legjobb hangulatú este, hiszen nagyon kedvesek és lelkesek voltak, na és persze ennek hangot is adtak, mégpedig igen erőteljesen. Természetesen az előadás alatti tapsra és kacajokra gondolok... :)    
Sári Évivel ért célba a szexuális felvilágosító kerékpártúra
2010. június 14-én reggel 9.00 órakor utolsó előtti állomására, a Kopaszi-gátra érkezett az A-HA! Program országos szexuális felvilágosító kerékpártúrája.    
Celebekre vadásznak az egyetemisták és főiskolások
Az ország legnagyobb hallgatói bulijának sajtótájékoztatója úgy zajlott, mint egy laza osztályfőnöki óra. Dévényi Tibi bácsi kihívta a táblához az EFOTT celebkempingezőit, és kikérdezte őket. Jutalmul mindannyian pontos labdát kaptak.    
Nyári party sminktrend - Sári Évivel
Sári Évit kértük fel, hogy bemutassa az idei nyári sminktippjeinket a szabadtéri szórakozóhelyekre látogató igényes nők számára. Itt a nyár, irány a szabadtér! Az idei év nyári parti sminktrendje következik.    
Sári Évi, a vámpírbőrbe bújt angyal
Az énekes/műsorvezető/színésznő szerepet kapott a Vámpírok báljában. Évi nagyon örült a felkérésnek, hiszen nem is olyan régen, még csak álmodozott a színészi karrierről. Majd jött a műsorvezetés, végül a színpad.    
Sári Évi vámpírrá változott!
Júniusban és szeptember elején ismét látható a Pesti Magyar Színházban a Vámpírok bálja című világhírű musical. A darabban Sári Évi is vámpírrá változik, akit meg sem ismerni színpadi kosztümjében.    
Sári Évi törekszik arra, hogy kilépjen a csúnya skatulyák világából
Musicalszínésznő, műsorvezető, énekesnő, és mellesleg Playboy címlaplány is. Férfitársaim természetesen talán leginkább ez utóbbi szerepben ismerik, tehát éppen itt az ideje Sári Évi fontosabb oldalait is megismerni. Ő maga is arra törekszik, hogy kilépjen a csúnya skatulyák világából. Itt van például borszeretete, nyitottsága és kedvessége, mellyel levett a lábamról és egy jót beszélgettünk a Borbíróságon.    
Sári Évi, aki még új a musical világban
Tegyük hozzá, hogy nem teljesen. Évi a debreceni színházban kezdte el megmutatni eme oldalát majd időközben egy popcsapat tagja lett. Később egy-két fotózással hívta fel magára a figyelmet, majd műsorvezető lett. Ez a sokféleség kiváló lehetőség, hogy beszélgessünk vele.    
Sári Évi - aki csodálatos alakjával és fantasztikus hangjával varázsol... carsandgirls
Sári Évit mindenki jól ismeri. Van, aki a színházban csodálta meg alakítását, van, aki vele együtt énekli valamelyik dalát... No és persze sokunknak (főleg az uraknak) eszünkbe jut, mint nő, aki csodálatos alakjával, kedves mosolyával elbűvöl mindenkit...