Simon Edit: A mi mecénásunk a közönség Népszabadság Online
Soha ne rakd saját pénzed a show-ba! Ez a mondat egy öreg színházi róka szájából hangzik el egy Broadway-musicalben. S alighanem szállóige mindenütt a világban, ahol az előadások zömmel állami támogatás nélkül születnek. De akkor miből? Hogyan varázsolhatnak magánerőből olyan nagyságrendű produkciókat, mint a másfél századik előadásához közeledő Vámpírok bálja vagy a szabadtérről éppen kőszínházba költöző Sakk? Ez az a kérdés, amelyet legtöbbször feltesznek a PS Produkciónak is.
   
Áldozatkészség, szívós munkabírás, lankadatlan kitartás, bőséges tapasztalat, elkötelezettség a tehetség iránt, a minőség iránt... Nemesebbnél nemesebb fogalmak sora bukkant fel Simon Edit szavaiban, amikor magánvállalkozásának "titkát" firtattam. Hát hogyne! Mire jutnának mindezek nélkül? Mégsem boldogulnának, ha a szép szándékokhoz nem társulnának kemény összegek. "A mi mecénásunk a közönség" - mondja, s elindulunk "a kályhától".

RAJONGÓK EZRÉVEL Egy anekdotikus emlékkel kezdi. Negyedfél esztendeje Japánból egy csoport érkezett. Tagjai csakis azért keltek útra, hogy a Vámpírok bálját megtekintsék, méghozzá ittlétük nem is egy napján. De épp akkor elmaradt egy előadás. Amikor megtudták, egy hölgy közülük valóságos sírógörcsöt kapott a csalódástól. Tudjuk, a musical műfajának rendkívül népes a rajongótábora és szélsőséges lelkesedésre képes, mégis meghökkentő az eset. Tény, hogy a szóban forgó előadást - holott nem folyamatosan, hanem nyári és téli szériákban játsszák - eddig több mint százezer néző látta.

Nemcsak japán csoportok jöttek, de kanadaiak, finnek, lengyelek, németek, osztrákok is. És nemcsak a negyvencsapatnyi "társasutazó", nemcsak sok egyénileg idelátogató külföldi tölti meg - 98 százalékos átlagban, 108 százalékos csúccsal - a nézőteret, de a hazai közönség is. Nézőt soha nem küldenek el, legfeljebb a lépcsőre engedik be. Megint a rajongó hevület a magyarázat. Van valaki, aki eddig 148 alkalommal, vagyis minden egyes előadásra jegyet váltott. Következnek utána más dobogós helyezettek hetvenes-nyolcvanas rekordokkal. És végeláthatatlan sorban az olyanok, akik szintén nem elégedtek meg egyetlen estével. Mind fizető nézők.

Lefordítva az előbbieket: a működés alapja a bevétel, a jegybevétel. A gazdag kiállítású Vámpírok báljának jegyárai négyezer-egyszáztól tizenegyezer-kilencszáz forintig terjednek. A koncertváltozathoz közelítő Sakké pedig háromezer-kilencszáztól kilencezer-ötszázig. Kétségtelen, hogy többet kell a nézőnek "kigombolnia", mint amennyit egy átlagjegyért fizetne - akár a Magyar Színházban is, amely helyet biztosít a PS Produkciónak. A 2007-es Vámpírok-bemutató óta csak az áfaváltozás miatt emeltek jegyárat, akkor sem az alacsonyabb kategóriájú belépőkét. Megszüntették viszont a VIP-jegyeket, amelyekhez pezsgőt szolgáltak fel különteremben.

Úgy tűnik, hogy a közönség továbbra is hajlandó áldozni az élményért, töretlen az érdeklődés. A publikum terjeszti is az előadások jó hírét "szájpropaganda" útján és internetes fórumokon, a Startlap Vámpírok topicjára például tizenötezer hozzászólást írtak. A közösségi portálokon, vagyis az Iwiwen négyezer-ötszáz, a Facebookon pedig háromezer rajongót számláltak. Alighanem más országokból is szaporodni fog e lelkes tábor. A - könnyebben utaztatható - Sakk ugyanis már külföldi meghívásoknak néz elébe. De ha az előadások bevétele fedezi is a napi költségeket a terembértől a gázsikig, mégis miből indulhatott útjára egy produceri vállalkozás. Örökség?

UGRÓDESZKÁTÓL A HOTELEKIG Sajnos, ráhibáztam. Vagy majdnem. Mert csakugyan történt haláleset Póka Balázs és Simon Edit családjában (kettejük neve rejlik a PS Produkció betűszavában). De nem a vállalkozás indulásakor, hanem valamivel később. Nem tartották be az emlegetett aranyszabályt, mégis beletették saját pénzüket is a "show-ba". Nem utazgattak belőle, még a "felnőttkorba", tizennyolcadik esztendejébe lépett kocsit sem cserélték le. Az ugródeszka pedig a szponzoráció volt. Aminek megszerzésében a jogvégzett Simon Editnek volt gyakorlata még a Rock Színház idejéből, ahol jó másfél évtizedig a társulat menedzselésével foglalkozott. Még intézményes keretben, de voltaképp produceri teendőket látott el. S kiépítette a máig kamatozó kapcsolatrendszert.

Szorgalmazta, hogy az alkotókat meginvitálják. Nem az állam költségére. Légitársaságoktól szerzett repülőjegyekkel érkeztek a művészek. Jött ide a Miss Saigon és a Nyomorultak szerzőpárosa, a librettista Alain Boubil és a komponista Claude-Michel Schönberg, de Sir Cameron Mackin tosh, a világ talán legsikeresebb musicalproducere és még sokan mások is. A "rock színházas" időkből datálódik az ismeretség Tim Riceszal is, a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, nem utolsósorban a Sakk szövegkönyvírójával, aki maga ajánlotta nemrégiben ez utóbbinak új változatát Simon Edit figyelmébe. Így esett a választás a Sakkra, hogy a Vámpírok báljának sikersorozatát kövesse. A Margit-szigeti premiert elmosta egy felhőszakadás, de a jeles vendég kivárta az esőnapot. Egy ötcsillagos hotel a produkció kedvéért vendégül látta – éppoly szívélyesen, mint az alkotógárda külföldi tagjait. Ahogy egy másik elegáns szálloda is tette a Vámpírok bálja idején Roman Polanskival és a rendezését betanító Cornelius Baltusszal és más külhoni művészekkel, huszonötmilliós "csomagot" szolgáltatva.

Szponzor tehát a légitársaság, a szálloda. Nemcsak "természetben" vagy "barterek" révén, de szabadon költhető forintokkal is segítenek cégek, bankok. Ráadásul partnereiknek, ügyfeleiknek "telt házakat" is megvásárolnak. Ahogy egy kecskeméti vállalkozó, bizonyos Matyi bácsi is már egymillió forintot költött színházjegyekre, hogy szerettei-barátai mind lássák a musical-előadást. S amikor a minap Simon Edittel összetalálkozott egy bemutatón a "hírös városban", maga is felcsapott szponzornak. Egyházi Géza első lemezének költségéhez járul hozzá, akit a Vámpírokban fedezett fel a nagyközönség, s aki a Sakk más főszereplőinek - Kecskés Tímea, Sári Évi, Szemenyei János - társaságában is énekel e korongon, amelynek megjelenését a mostani kőszínházi premierre időzítették.

De lehetett-e annyi magántámogatást felhajtani, amennyiből létrehozhatták a 118 embert foglalkoztató, szinte "kacsalábon forgó" díszletet és több rend jelmezt kívánó Vámpírok-produkciót? Ami végül is 280 millió forintot emésztett fel a bemutatóig. Ekkor még a Nemzeti Kulturális Alap is beszállt ötmillióval. A hiányzó összeget hitelből pótolták. A jókora tartozással évekig küszködtek. Időközben beköszöntött a válság, s amikor a szerzői jog megszerzése esztendőnyit késett, a gazdasági helyzet következtében a 2006-os szponzorok egy része visszalépett, 2007-ben újabbakat kellett helyettük találni. Megesett, hogy a művészek türelmét kérték, mert csupán araszolva tudták a gázsikat előteremteni. De talpra álltak. A PS Produkció mostanában jött egyenesbe. A 138 fővel megvalósult Sakkhoz már nem kellett kölcsön. Igaz, a kiállítási költsége szűk feleannyi. És megtanultak napról napra, nagyon figyelmesen számolni, takarékoskodni.

SAKK-PARTI A SZIGETEN Aki szórólapokat terjeszt, a szállításnál-rakodásnál segédkezik, vagy árusít lemezt, emblémás pólót, egyebet, nem feltétlenül tartozik a PS Produkcióhoz. Többnyire a "fan-club" tagjai, akik örömest segítenek "társadalmi munkában", hogy e színház levegőjét szívják. 2500-an vannak. És voltak olyan marketingakciók, amelyekre egyáltalán nem költöttek, mégis jelentékeny visszhangot keltettek. Mint amikor hintónyi "vámpír" denevért fogadott örökbe az állatkertben. Vagy amikor e "vérszívók" vért adtak a Vöröskeresztnek. A nyáron a Margit-sziget zöldjében elrejtett sakkfigurákat kerestek a potenciális nézők a Sakk-premierre szóló ingyenbelépő reményében. Páran lejátszhattak egy-egy partit is a szereplőkkel.

Simon Editnek nincs irodája, nincs titkárnője. Banktól bankig szaladgál, tárgyal, hajnalig írja az e-maileket. A férje, a művészeti vezető tisztét betöltő, operaénekesként ismert Póka Balázs "grátisz" készíti el a reklám szpotokat, keveri a zenei felvételeket, foglalkozik az énekesekkel is. A lánya, a gazdasági és szerzői jogra szakosodott ügyvéd, Póka Júlia szintén ellenszolgáltatás nélkül látja el a szerződéskötések feladatát. A veje, a díszlet- és jelmeztervező Kentaur keze munkáját pedig a műsorfüzetek, szórólapok, plakátok dicsérik. Ki-ki amihez ért, azzal lendíti előbbre a közös célt. Jog szerint Simon Edit kivehetné az - akár tíz százalékra rúgó - produceri percentet, de minden többletfillért visszaforgat.

Lassan kikerekedik a válasz. Egy magánproducer büdzséjében kevesebb bérköltséggel kell számolni. Mert a vállalkozás hátterében elenyésző azoknak a száma, akik fi zetségért munkálkodnak. De azért is, mert nem költ bérre, amikor nincsenek előadások, nincs munka. És nem kell télennyáron, egész évben fenntartania egy színházépületet sem. Csak akkor fizet terembért, amikor szüksége van a helyre. Ez a legfőbb eltérés az intézményes színházaktól. Ami korántsem jelenti, hogy könnyebb talpon maradni. Kivált akkor, ha valaki az egyik legköltségesebb műfajt ambicionálja, a musicaljátszást. Miért nem a könnyebbik utat választotta a PS Produkció?

Az indíték merőben érzelmi. Mindig is a zene vonzotta Simon Editet. Szinte egész pályája a musicalhez kötődött. Az első vállalkozását, a PS Managementet is musicalénekesek menedzselésére hozta létre. Kit a West Endre vitt ki, kit esztendőkre Bécsbe. S izgatja a tehetségek felfedezése. Ezért nem befutottak, "sztárok", "tévés arcok" közül választott. Meghallgatásokon bárki megmérettethette magát. Így jött létre a Vámpírok szereplőgárdája, akiket újra, immár a Sakkban is akar látni a közönség. Olyan táncosokat foglalkoztat, akik tudnak énekelni is. A zenekar valóban hibátlanul szól. Simon Edit úgy summázza: "Ha kiválasztottad a legjobbakat, hinned kell abban, hogy az előadás sikeres lesz". Bizonyára, a Broadway producerei is ebben hisznek.