Sári Évi: A Sakk egy mesterien megírt musical! viva la musical
Két estén látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Benny Anderson, Björn Ulvaeus (az ABBA-fiúk) és Time Rice Sakk című musicaljének új változata. A darab valószínűleg októberben bekerül a Magyar Színházba.
   

Hogy találkoztál először a darabbal?

Bizonyos dalokat már régóta ismertem, magát a darabot pedig a januári meghallgatás után kezdtem el mélyebben tanulmányozni, hogy pontosan miről szól, milyen szerepek és milyen dalok vannak benne. Ahogy halad előre a történet, egyre jobban magával ragad a muzsika, én már beleszerettem. Fantasztikus zenék követik egymást, amelyek néhol igen nehezek, például a különleges szólamok miatt. Mesterien megírt musicalről van szó, amely már-már komolyzenei minőséget képvisel.

Milyen érzés volt mikor megtudtad, hogy az egyik főszerepet, Florence-t kaptad meg?

Kettős érzés volt bennem. Egyrészről nyilván nagyon boldog voltam, hogy a rendező nekem adta meg ezt a lehetőséget. Másrészről pedig először picit ijesztő volt, amikor tudatosodott bennem, hogy milyen nagy ez a szerep. Amikor még csak gyakoroltam a dalokat, akkor nem tűnt olyan soknak, de amikor megvolt az első összpróba és először kellett végigénekelni 100%-on az egészet, akkor éreztem, hogy mennyire nagy ez a feladat. Annak köszönhetően, hogy szinte végig színpadon vagyok, nem tudok kizökkeni a szerepből, így folyamatosan építkezhetek és ez jó! Szerintem sokkal nehezebb az, amikor az embernek csak egy-egy jelenetre kell bemennie a színpadra, és akkor kell felöltenie magára az adott karaktert. Nagyon élvezem a munkát, nagyon tetszik Florence karaktere, a partnereim pedig nagyszerűek, így egymásból is tudunk építkezni. Ha jó az, aki veled szemben áll, akivel énekelsz, az téged is húz felfelé és inspirál.

Hogyan készülsz a szerepre? Elég megterhelő fizikailag és hangilag is, hogy végig színpadon vagy.

Rengeteg energiám van, ha az ember ilyen feladatot kap, az felpörgeti, és én nagyon bírom, hogy ilyen sokat kell dolgozni. Az elmúlt hetekben rengeteget próbáltunk, szinte csak aludni jártunk haza. Egy szempontból nagyon fárasztó, hangilag. Nem volt még példa rá, hogy ilyen sokat kelljen énekelnem huzamos ideig. Kezdődött júniusban a Vámpírok bálja szériával, közben ezzel párhuzamosan már mentek a korrepetíciók a Sakkra, az elmúlt 3 hétben pedig egész nap énekeltünk. Ráadásul a karakterhez illően végig nagyon keményen jelen kell lennem hangban és lélekben is.

Mesélj egy kicsit Florence-ről, illetve az ő Anatolyhoz és Freddie-hez fűződő viszonyáról.

Amit nagyon szeretek ebben a darabban, hogy sok szálon fut a történet. Az alap felállás az orosz és amerikai sakkjátékosok küzdelme, amely nyilván a két nagyhatalom harcát is jelenti. Frederick egy amerikai, Anatoly pedig egy orosz sakkozó. Én Freddie-nek vagyok a barátnője, egyben menedzsere, edzőpartnere, aki felkészül az ellenfelekből, tehát sokféle szerepet töltök be az életében, és irányítom is őt. Florence egy magyar származású lány, akinek az édesapját elhurcolták '56-ban az oroszok, és disszidált Angliába, ezért egy nagyon mélyről jövő gyűlöletet érez az oroszok iránt. Freddie és Anatoly a világbajnoki döntőben összekerülnek, egymás ellen játszanak, és eljön az a pillanat, amikor találkozom az orosz sakkozóval. Akármennyire gyűlölöm őt, meglepő módon ugyanazt gondoljuk dolgokról és elindul egy szikra, ami aztán szerelemmé alakul. A gond az, hogy Anatolynak felesége és gyerekei vannak, így felvetődik a kérdés, hogy visszamegy-e a feleségéhez, vagy velem marad?

Korábban már játszottál más zenés darabokban is. Mennyire más most egy nemzetközi alkotógárdával dolgozni?

Cornelius Baltus, a rendező holland származású, de már sok helyen rendezett, például Németországban, vagy éppen Ausztriában. A koreográfus Karen Bruce pedig angol. Nagyon tetszik az a mentalitás, ahogy ők dolgoznak és amit elvárnak. Picit más, mint amit itthon lehet tapasztalni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jobb vagy rosszabb, csak más. Természetesen Magyarországon is nagyon sok tehetséges rendező és koreográfus dolgozik! Nekem szimpatikus például, hogy Cornelius mindig 100%-ot vár el, vagy az, hogy szereti a nyilvános meghallgatásokat, ami nálunk sajnos nem annyira jellemző. Ezáltal a Vámpírok báljában is új emberek kerülhettek előtérbe, nem is akármilyen tehetségeket fedezett fel és ajándékozott a magyar közönségnek. A munkamorál is picit más, nincs lazsálás, nem lehet félvállról venni a feladatot, legyen szó akár kisebb, akár nagyobb szerepről. Mindenkinek, aki a színpadon van, dolgoznia kell! Jó dolog, hogy az ember külföldi szakemberekkel is találkozik, sokat tanulhatunk tőlük és megismerhetjük, hogy ők hogyan dolgoznak.