Sári Évi: Nagyratörő vágyaim vannak! Electroom Magazin
B.Craack (Krakk Bálint) és Sári Évi 2012-ben léptek először színpadra közös produkciójukkal. A duó live act bulikkal örvendezteti meg a nagyérdeműt. B.Craack szolgáltatja a finom house-alapot, Sári Évi pedig énekhangjával emeli még magasabbra a produkció színvonalát. 2013-ban először a Cinema Hallban léptek fel, az utóbbi időben pedig egyre többet hallani a live act formációról. B.Craack producerként tevékenykedik több mint egy évtizede, Sári Évi pedig énekesnőként vált közismertté, de emellett színházban is játszik, valamint televíziós műsorvezetőként is láthattuk már. Évit telefonon értük utol, az énekesnő pedig boldogan, kitörő lelkesedéssel mesélt nekünk erről az új, érdekes elektronikus zenei formációról.
   

- Mikor és honnan jött az ötlet, hogy együtt zenéljetek Krakk Bálinttal?

- Mi már nagyon régóta ismerjük egymást. Jó sok éve, amikor még a Splash együttes énekesnője voltam, akkor néhány dalt Bálint stúdiójában vettünk fel. Illetve Bálint egy régi ambient albumán működtem közre.
Már akkor is szimpatikusak voltunk egymásnak. Szerintem ez is egy fontos tényező, amikor valakivel együtt dolgozik az ember. Tehát már régóta ismertük egymást, és tavaly nyáron a Facebookon megláttam egy posztot – amit Bálint tett ki -, amiben ez állt: „énekesnőt keresek, tudnátok valakit ajánlani?” Csak annyit kommentáltam a poszthoz, hogy „khm” jelezve, hogy itt vagyok. Aztán Bálint felhívott, és megkérdezte, hogy tényleg szeretnék-e vele dolgozni, és hogy van-e időm erre. Mondtam, hogy időm és kedvem is lenne hozzá. Egyébként is már régóta szeretem az elektronikus zenét, és szívesen énekeltem volna ilyen stílust. Innen jött az ötlet. Aztán nagyon hamar össze kellett raknunk egy egyórás produkciót, mert a Szigeten már felléptünk egy kis színpadon. Július elején kezdtünk erről a projektről beszélgetni, így mindössze egy hónapunk volt rá. Ez a felkérés azért jött jól, mert így volt egy határidő és gőzerővel nekiálltunk a munkának. Egy hónapig majdnem minden hétköznap ott voltam Bálintnál, és írtuk a dalokat. Nekem nagyon tetszik az ő zenei stílusa. Mindketten éreztük, hogy jól tudunk együttműködni, és azóta is gyártjuk a számokat.

- Bálint felel a zenei alapokért, te pedig a vokálért. Énekesként mennyire szoktál beleszólni az éppen készülő track-ekbe?

- Nem nagyon kell beleszólnom, mert szerencsére nagyon hasonlít az ízlésünk. A dallamokat együtt szoktuk kitalálni. Bálintnak van egy alapötlete, azt én kicsit átírom a saját hangomra, kitalálom a hajlításokat és azt, hogy hogyan lehetne esetleg jobban ritmizálni, de a munka nagyobb részét a zenében Bálint végzi. Szövegeket is ír. Nagyon tetszenek, amiket csinál. Ő elkészíti az alapot, amit aztán együtt egészítünk ki.

- Januárban a Cinema Hallban léptetek fel. Milyen volt a fogadtatás?

- Úgy éreztem, hogy tetszett az embereknek. Nagyon izgultunk, vártuk, hogyan fog működni a produkció. Magamból indulok ki: szeretem ha egy buliban valami plusz is van, tehát ha van egy táncprodukció, vagy ha élőben énekel, szaxofonozik vagy épp dobol valaki. Ezek még jobban fel tudják dobni a hangulatot. Bíztam benne, hogy az ott bulizók is így lesznek ezzel. Arról, hogy mennyire tetszett nekik, nyilván őket kéne megkérdezni, de úgy éreztem, hogy nagyon jól sikerült, és abszolút pozitív volt a fogadtatás.

- Ha elektronikus zenéről van szó, milyen stílusokat szeretsz leginkább?

- A progresszív house és a deep house áll közel a szívemhez már körülbelül 15 éve.

- A modern elektronikus zenét gyakran titulálják „agyatlan gépzenének”. Mondhatjuk, hogy ti pont az ellenkezőjét szeretnétek bebizonyítani ezekkel a könnyen emészthető, ám mégis igényes produkciókkal?

- Mi nem akarunk bizonyítani senkinek. Ha valakinek van egy meggyőződése, akkor azt nem tudod és nem is kell megváltoztatni. Van, aki ezt szereti, van aki meg azt. Ettől szép a világ. Nem kell mindenkinek ezt szeretnie, én játszom élőzenekarokkal is, akik így gondolkodnak. A hangszeres zenészeknek sokszor negatív előítélete van az elektronikus zenével kapcsolatban, mondván, hogy csak gombnyomogatók, és ennek nincs valódi értéke. Én mindig mondom nekik, hogy ez nem így van. Az elektronikus zenében is van remekül összerakott alkotás, és persze van rossz is. Mindenben lehet találni jót is, rosszat is. Rengeteg olyan elektronikus zene van, ami hasonló érzéseket vált ki az emberekből, mint egy hangszeres zene, tehát én nem teszek különbséget.

- Mi a helyzet a fellépésekkel? Fogtok zenélni valamelyik nagy hazai fesztiválon, mint amilyen a Sziget?

- Reméljük! Haknizni nem szeretnénk, a stílus, amit képviselünk, nem alkalmas arra, hogy keresztül-kasul bejárjuk az országot, és minden diszkóban fellépjünk. Néhány nagyobb megmozdulást szeretnénk. Annál is inkább, mert Bálint csak a saját zenéit játssza.
Ő nem DJ, csak live actezik. Az összes hangsáv fel van véve, és élőben irányítja, hogy mikor melyik téma induljon el. Ettől lesz az egész produkció olyan egyedi és változatos. Ezért nem tudunk rendszeresen fellépni minden nagyobb klubban, mert mindig meg kell írnunk az új zenéket, és mindig mindennek stimmelnie kell. Azt szeretnénk, hogy ez maradjon meg egy exkluzív produkciónak. Nem akarunk minden hétvégén fellépni, hanem időközönként egy-egy nagyobb bulival szeretnénk előrukkolni. Ugyanakkor annak örülnénk, ha a DJ-k játszanák a zenéinket.

- A zenei alapok megírása nem vonz? Nem próbálkoztál meg otthon te is egy saját track-el?

- Ez a része nem áll hozzám annyira közel. Mint mondtam, az énektémát együtt találjuk ki, de én inkább a megvalósításából veszem ki a részem.

- Magyarországon már bemutatkoztatok. Később szeretnétek külföldön is fellépni?

- Természetesen. Ki ne szeretne? Abszolút jó lenne, ha beindulna ez a projekt. Pont ez az a stílus, amivel szerintem ki is lehet jutni külföldre.

- Melyik országban, városban tudnád elképzelni a B.Craack feat. Sári Évi duó külföldi fellépését?

- Például Ibizán! Vagy Mexikóban is! (nevet) Bármelyik nagyvárosban. Az ilyen stílusú zenére szerintem bármelyik nagyváros vevő. Nagyratörő vágyaim vannak, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Sosem lehet tudni. Ha mondjuk egy ismert DJ-nek megtetszik az egyik zenénk, és elkezdi játszani, akkor simán benne van a pakliban, hogy meghívnak külföldre egy nagyobb party-ra, amire mi természetesen azonnal igent mondanánk.

- Ha már a DJ-kről van szó, várható tőletek lemez a közeljövőben?

- Túl sok értelmét egyelőre nem játjuk lemez kiadásának, hiszen úgyis mindenki letölti a zenét, nemrég például a legjobb számunkat ingyen letölthetővé tettük. Az lenne a legjobb, ha minél többen ismernék és játszanák. Most éppen a zenék elkészítésével vagyunk elfoglalva. Bálintnak egy csomó új ötlete van, úgyhogy megint elkezdtük a közös munkát.